-Harry ?.-nevetett eggyel fentebbi emeletről egy kedves bájos hang. Először nem jöttem rá ,hogy ki és honnan szólt hozzánk. Egyedül csak Gemma hangját ismertem fel ahogy kicsit messzebbről nevet egy halványat.Ezek után azt sem tudtam merre nézzek.Egyik pillanatban még Harry apját figyeltem aztán már csak azt ahogy egy nő a mellettem álló fiúnak csapódik. Nevettem egyet a pillanaton ahogy láttam Harry egy méterrel hátrébb repült az illető ölelése miatt.Aztán meglepődve figyeltem az eseményeket.-Harry.-ismételte a nő.Rájöttem ,hogy sokkal idősebb nálunk.Sőt még Gemmánál is idősebb.
-Anya.-szorította meg erősen a fiú a nőt. Na jó. Belekavarodtam a gondolatokba.Egy kisebb sokként ért ,hogy egyszerre az Anyját is és az Apját is meg kellett ismernem.Egyszerre.És ahogy láttam nem sok kedvességet szántak eddig nekem.
Rájöttem ,hogy megint olyan helyzetbe kerültem ahol semmi keresni valóm. A megható pillanatot Harry és az anyukája között az törte meg ,hogy Gemma az emeletről ordított le.
-Anyu.A süti.-hirtelen felnézett a nő,aki még csak egy pillantást sem vetett rám.
-Gyere édesem!Mindent el kell mesélj nekem!-karon fogta az egyetlen embert aki itt számomra fontos volt és felrohantak. Az apja ügyet sem vetve rám felment utánuk a lépcsőn .Engem pedig mindenki ott hagyott.Akkor nagyot dobbant a szívem mikor a fenti ajtó becsukódott és a lépcső házban csönd lett.Teljes csend. Nem értem Harry ,hogy felejtkezhetett meg így rólam.Nem volt merszem benyitni hozzájuk.Végig néztem a sötét kis lépcsőházon.Azt hiszem nekem itt nincs helyem.
Miközben kocogtam lefelé a zajos lépcsőkön rájöttem ,hogy én megtettem a tőlem telhetőt.Végül is Harry teljesítette amit kértem.Azt mondtam beszéljen a szüleivel.Ő beszélt. Nem akarom ,hogy miattam aggódjon amikor igazán magával kéne foglalkoznia.Mikor kiértem az utcára a hideg fagyos levegő megcsapott.Erre az előbbi esetre csak úgy tekintettem mintha nem is mentem volna fel.Nem akarok emlékezni Harry apjának rosszalló pillantására és az anyjának a semmibe vétele.Hogy nem is vett észre.Nagyot sóhajtva elindultam a játszótér felé közben a gondolataim leláncoltak, amikor valaki a kezemnél fogva rángatott vissza a panel melletti sikátorba.Sikoltva kezdtem kapálózni mikor a számat is befogta az a hideg,fagyos kéz.A falnak döntött.A szívem a torkomban kalapált.Akárhogy üvöltöttem volna senki még csak egy mukkanást sem hallott volna. Aprókat szuszogva néztem azt a sötét alakot kinek fején kapucni volt.A felismerhetetlenségig eltakart feje csak még jobban megrémisztett.Aztán levette a kapucniját.
-Szia.-mosolygott kedvesen .
Őszintén tökön rúgtam volna ,de nem bírtam moccanni.Nem kellett sok idő míg rájöttem ,hogy Greg az. Épp csak egyszer találkoztunk mégis bennem ragadt az emlékezetemben.Már a könnyeim hulltak mikor már egy jó pár perce csak álltunk a sötétben és ő a falnak szorítva tartott.
-Mondtam ,hogy maradj távol Harrytől.-Nem értem már ezt a helyzetet.Minden Harry körül forog.Mintha a saját életemben nem is én lennék a főszereplő.Félénken biccentettem.-Kerüld el. Akkor nem esik bajod.-mondta halkan és körül nézett mintha félne .Harrytől kérne tartózkodnom? Hisz épp Greg az aki a falnak szorítva kínoz a szavaival.Keservesen bólintottam egyet mikor a panel eleje felől valami zörgés hallatszott.A szemem kitágult és hangosan ordítani kezdtem úgy ,hogy a hang kijusson az ő keze által befogott számon. Greg megijedt és egyből elengedett.A sikátor belseje felé futott.De miután elengedett erőm sem volt.A földre hulltam. Az ijedtség és a tények megrémítettek.Nem vagyok az a lány aki sokat sír ,de ez az utóbbi egy óra megviselt.Apró könnyek futottak végig az arcomon .
-Hahó?-szólt egy rekedt és mély hang a panel sarka felől.Arra fordítottam a fejem.Egyből megismertem azt az alakot,de legszívesebben tőle is tartózkodtam volna.Nem akartam ,hogy ilyen kiszolgáltatott,erőtlen állapotban lásson.-Ki van ott?-szólt újból.Hátradöntöttem a fejem és elcsuklott hangon kinyögtem a nevem.
-Bia?!-lepődött meg Harry és egyből odafutott hozzám. Nem tudom ,hogy jutott eszébe pont most kijönni a ház elé ,de jól tette. Nem tudom Greg még meddig akart volna fogságban tartani.Szinte becsúszott elém és vizsgálni kezdte könnyekkel teli arcomat.-Mi történt?
-Légyszíves hívj egy taxit.-ez tűnt talán a legjobb ötletnek. Ha elterelem. Harry nem mondott volna nekem nemet. Segítő készen egyből a telefonja után nyúlt míg én még mindig a földön fagyoskodtam.Miután elvégezte a hívást újra lehajolt hozzám.
-Mondj már valamit!-mondta erőltetően és végig nézett rajtam.Gondolom nem mindennapi látvány ha a barátnőd az egyik sikátorban ül könnyes szemekkel.Elfordítottam a fejem és szakadozva kifújtam a levegőt. Nem akartam elmesélni neki az előbb történteket mert nem is tudnám.Nem tudom mért jött ez a fiú.Nem tudom mért mondta ezeket a szavakat és ,hogy mért pont most.Honnan tudta ,hogy itt vagyok. Harry levette a kabátját és az én hátamra terítette .Megfogta a kezem és felsegített a földről.Erősen megölelt amihez én nem tudtam hogyan viszonyuljak.Kezeim csak lógtak a testem mellett.Furcsán eltávolodott tőlem és nem értette mért vagyok ilyen hideg vele.Egy két percig még ilyen helyzetben voltunk.Ő sem szólt és én sem. Engem a gondolataim akadályoztak meg. Nem tudtam ,hogy vajon Greg még mindig a sikátor végében nézhet minket vagy már hetedhét határon is túl van. Megrémisztett a tudat ,hogy nem tudom mi folyik körülöttem ,pedig nekem kellett volna a legnagyobb tudatban lennem.
Pár perc múlva megérkezett a várva várt taxi ami abban a pillanatban életmentő volt. Harry kinyitotta előttem az ajtót és én beszálltam. Beültem középre és ő is egyből ült volna be mellém ,de megfogtam a kezét amelyik a sofőr ülés hátulján pihent.
-Maradj itt velük.-állammal a panel felé böktem. Harry meglepett arccal nézett.Nem akart hallani a fülének. Nem bírta felfogni ,hogy mit is mondtam neki.-Hidd el. Nem lesz semmi bajom.-mondtam és közelebb húztam magamhoz ,hogy egy puszit adjak az arcára.Kicsit tétován eltávolodott az autótól és becsukta az ajtót. Szörnyű látvány volt ránézni.A csalódás egyértelműen lerítt az arcáról.Ez tönkre tette a szívem egyenletes lépéseit.Miután megadtam a sofőrnek a címemet az egy biccentés kíséretében indította el az autót.Próbáltam nem Harryt nézni a visszapillantó tükörből ahogy tesz néhány lépést az út fele ,hogy még jobban lássa az autót.Nem hittem el ,hogy itt hagyom őt.
A hazafelé út egy kínszenvedés volt.A sofőr próbálta tartani bennem a lelket pár kedveskedő kérdéssel de alig tudtam válaszolni.Egyszerűen nem voltam észnél.
-Itt jó lesz.Köszönöm.-mondtam mikor megláttam az utcánk sarkát.Kifizettem az utat és elindultam az utcába.Meglepetésemre a sötét utcát kék és piros színek ragyogták be.Összehúzott szemöldökkel néztem a rendőr autót a házunk előtt. Egyre gyorsabb lépteimből végül futás lett.Remegett már a kezem. Ahogy egyre közelebb értem rájöttem ,hogy nem is egy hanem három autó áll előttünk.Avagy ez egy nagyon komoly ügy lehet. Féltem ,hogy történt valami Apuval vagy Lillyvel.Nem értettem mi folyik itt. Átcikáztam az autók között és felfutottam a lépcsőnkön.Idegesen nyitottam ki az ajtót és egyből öt elég mogorva férfivel találtam szembe magam akik Apával beszélgettek a konyhában.Az egyik felállt az asztaltól és közelebb tett egy lépést felém.Tekintetemet egyenesen Apára vetettem aki megvetően nézett végig a rosszindulatú férfiakon majd rám pillantott.Olyan "sajnálom" fejjel. Már majdnem zokogni kezdtem.Mért nem értek sosem semmit?
-Bianca Lerman?-kérdezte összevont szemöldökkel.Szédülés határán voltam.Remegő lábakkal léptem beljebb és becsuktam magam mögött az ajtót.
-Igen?-kérdeztem vissza illetlenül.
-Magához jöttünk.
köviiit:D
VálaszTörlés