32. Rész Pszichopata

      Megállt a szívem. Akaratlanul is elmosolyodtam félénk és zavarodott arcán ahogy próbál közeledni felém . Kivételesen minden leolvasható az arcáról és ez kicsit megijesztett. Megvakarta a tarkóját.
-Beszélhetünk?-kérdezi halkan és a mellettem álló Louisra nézett akit eddig észre sem vettem.-Négyszemközt.-mutat felém . Nyelek egyet.Felkészültem én egyáltalán ,hogy kettesben beszélgessek Harryvel? Egy pillanatra a mellettem álló kék szemű fiúra néztem aki viszonozta pillantásomat.
-Persze.-nyögi ki végül és elengedi a kezemet. Addig nem vette le rólam a szemét míg nem volt kénytelen megfordulni. Lassú léptekkel néz körbe a sírok között. Reméltem ,hogy valahol a közeben lesz ha kiborulnék mellém álljon és segítsen.De ő egyre messzebb és messzebb sétált a sötét és ijesztő fák mellett.
-Bia...-szólít meg újra és én felé kapom a fejem.
       Még sosem éreztem ilyet.Bűntudat,szomorúság, bánat, félelem.Mind Harry miatt.
-Kerestelek már.-jelentette ki .Arca elkomorodott.Lehajtott feje csak még bánatosabbá tette jellemét. Többször végig néztem rajta. Elbambultam .Úgy éreztem akár órákig elálldogálnék így a szabad ég alatt,a sírok között , Harryt figyelve ,de az eleredő eső ráébresztett ,hogy valamit mondanom kéne az előttem álló fiúnak.
-Sok dolgom volt.-mondtam kicsit fáradtan mintha tényleg sokat dolgoztam volna az elmúlt pár napban amíg nem találkoztunk. Az agyamban visszapörgettem azokat a pillanatokat amikor többször is felvillant Harry "neve" a telefonom kijelzőjén és én sírva fakadva próbáltam elfelejteni a történteket.
-Értem.-mondta szégyenlősen s elfordult egy másik irányba. Az eső kezdte a homlokára simítani pár tincsét.
      Csönd uralkodott el köztünk.Nem volt más a sírok között. Már Kelly családja is eltávozott nagy nehezen itt hagyva lányukat. Egy idő után kezdtem túlságosan is elgondolkodni a dolgokon. Féltem újra belemerülni a dolgokba. Nem akartam újra átesni azokon az estéken amikor Harryre gondoltam. Próbáltam az agyamban végig futtatni ,hogy mi folyik körülötte. Szerencsémre ő végre észhez tért....vagy valami olyasmi. Hangosan nevetni kezdett és zsebre tette ázott kezeit.Kikerekedett szemekkel néztem a hirtelen hangulat változását mire megszólalt.
-Mi van velünk?-nevetett-Azt hittem minden rendben.-mosolygott majd végig simította az egyik sír keresztjét.- Azt hittem szeretsz.-mondta halkan újra elkomorodva. Megállt a szívem egy pillanatra.  Meg akartam szólalni de nem tudtam megszólalni.Szinte fuldokolni kezdtem a saját érzelmeimben. Fájt az a vád miszerint nem szeretem őt. Igenis nagyon szerettem. Talán mást nem is szerettem még ennyire.
-Én szeretlek.-fakadtam ki végül és biztos testtel léptem előre egyet.
-Látszik.-mosolygott és végig húzta vizes arcán a kezét.
-Nem értelek.-mondtam oldalra fordulva.- Megvádolsz ,hogy nem szeretlek,pedig tudod ,hogy mit érzek irántad. -Tudod ,hogy mindent megtennék érted.A világ végére is követnélek.-összevontam a szemöldökömet a szavaim hallatán.Gondolatban talán jobban hangzottak. Aztán mikor rájöttem ,hogy mit is mondtam kicsit megdöbbentem. Minden megtennék érted. Hisz ezt tettem. Kivédtem őt a rendőrök előtt. Legalábbis próbáltam kihozni belőle a legjobb helyzetet. Kitudja ,hogy sikerült-e.
A gondolatok megint majdnem teljesen elragadtak ,de nem szabadott. Ébernek kellett lennem. Magabiztosan megálltam a lábaimon és egyenesen farkas szemet néztem Harryvel akinek az arcán egy halvány mosoly volt látható.
      -Szeretlek.-búgta a fülembe mikor közelebb lépett. Tettei teljesen elkábítottak.Rég nem érzett illata most újra visszaidézte az összes emléket. Nagy kezeivel elkapta a derekam és egészen közel húzott magához.Újra a karjaiban lehettem ami számomra nagy szó.-Mesélj nekem.-súgta.-mondj el mindent.-hirtelen nem értettem mire céloz.Csak élveztem ,hogy újra itt van .-Mond el mi történt!-hangja kicsit erőszakosabbá vált ami félig meddig visszahozta bennem az előbb elűzött félelmet. Karjaimat -amiket eddig a nyakán pihentettem- visszább húztam a mellkasára,hogy kicsit eltolhassam magam.
-Mire célzol?-kérdeztem és végig mértem kíváncsi arcát.
-Mi volt aznap? Mi történt odakint aznap este a sikátorban.-szememi felszántották az arcomat végül megállapodott az én szemeimben.
-Semmi.-mosolyogtam. Tudatom egyből reagált volna. Üvöltöttem volna Greg nevét ,de nem akartam. Nem akartam még ezzel is zargatni. Nem akartam ,hogy még evvel is zavart okozzak. Látszott rajta ,hogy egyáltalán nem hisz nekem ,de nem érdekelt. Visszabújtam hozzá ő pedig karjaival még szorosabban ölelt.
      Egy pillanatra eltudtam felejteni az elmúlt pár napot. Próbáltam teljesen kizárni azokat a gondolatokat amiket külön létünkkor éreztem.De Harry sikeresen visszahozta ezt egyetlen mondattal.
-Mi volt a rendőrökkel?-szemem elkerekedett és konkrétan ellöktem magamtól. Meglepődötten néztem rá,hisz a családon kívül senki nem tudja ,hogy aznap ott rendőrök jártak méghozzá az ő ügyében.
-Honnan tudod..?-érdeklődtem. Hirtelen az ő arcára is félelem ült ki. Mintha teljesen megrémült volna a tudattól ,hogy "lelepleztem".-Harry mi folyik itt?-mordultam rá.-Mond ,hogy semmi közöd ahhoz a gyilkossághoz!-mondtam hangosabban ő pedig próbált kicsit csitítgatni.Elkapta a csuklóm és magához rántott.-Harry!-ordítottam fel.
-Csönd!-mondta erőszakosabban és körül nézett. Az ideg pattogott bennem. Azt hittem felrobbanok az idegességtől.Majd újra elkövetkezett a félelem mikor rájöttem ,hogy mi van ha igaz. Ha tényleg az akinek mondják. Gyilkos? Még kimondani is rossz.De.... ha tényleg? Kirántottam a kezem hatalmas mancsából és egy pár lépést hátrált. Rosszallóan nézte a kezemet ,de követett.- Bianca. Szeretsz igaz?-kérdezte erőszakosan. A Bianca név hallatára már tudtam semmi nincs rendben. Rádöbbentem ,hogy menekülnöm kéne így próbáltam szabadulni Harry szorításából.
-Harry!-mondtam félelemmel a testemben.Már nem igazán voltak segítségemre való mozdulatok így rángatni kezdtem a karom ,hogy szabadulni tudjak.
-Figyelj már ide!-rántott vissza én pedig ijedten próbáltam keresni valahol Louis alakját.
-Louis!-ordítottam.
-Bianca!-ordított rám Harry amitől összerezzenve fordultam felé.-Segítened kell.-mondta halkabban és gonoszul . Szemeim elkerekedtek.
-Te teljesen pszichopata vagy!-mondtam ledöbbenve.Még én is meglepődtem a szavaimon ,de ő egyenesen megijedt. Ajkai elváltak .Szólni akart valamit,de nem tette. Szorítása gyengült így én egyből kaptam az alkalmon és futni kezdtem keresve Louis alakját.
-Várj!-ordította még utánam ,de alig hallottam mert a szívverésem és az eső dübörgése teljesen elnyomta.