II. 2.Rész Ott volt bent

 

Sweet dream

  -Bianca!-rohan ki a szobájából a barátnőm ,de én csak sikítozva a korlátnak csapódok és összegubózva próbálom megvédeni magam.-Mi a baj?-mikor mellém ér próbálja elvenni a kezem az arcom elől, esetleg megvizsgálni ,hogy mi is történt velem,de én erőszakosan tartom magam előtt a pajzsom. A levegő vételem még mindig annyira gyorsan cikázik mint mikor megláttam őt. Reménykedtem benne ,hogy csak képzelődtem.- Mondj már valamit!-kiált rám a vörös hajú lány.

-Bent van! Láttam őt! Beszélt hozzám!-mondom riadtan ,de nem merek az ajtó felé nézni.

-Mi történik?-hirtelen egy mély férfi hangot hallok meg.

-Itt van!-mutatok az alak felé mikor meglátom őt az ajtóban. A sötét miatt egyikünk sem látta jól őt ,de Olive egyből reagált.

-Mi van Dylannal?

-Dylan?-kérdezek vissza. Az alak kilép a folyosóra és álmosan néz ránk.

-Baj van ? Sikítozást hallottam. -fáradtan pislog néha rám ,néha a mellettem álló lányra. Megdermedve bámulom őt. Hogy került Ő ide?! Feltápászkodtam a földről és a magas fiút félrelökve léptem be a szobába.

-De ott...-mutatok a sarokba ahol egy magas fekete fogas áll- ...állt.-meglepődve néztem egy ideig a merev tárgyat majd körbe forogtam. -Hol van?!- emeltem fel a hangomat.

-Kicsoda?-kérdezett Olive. A hajamat hátranyaltam a szememből. Az ajtó háta mögé néztem ám ott egy hatalmas komód volt. Felnyitottam ,de csak ruhákat találtam. Kétségbe esve ingattam a fejemet a szoba minden egyes pontján ,de semmi bizonyítékot nem találtam a megjelenésére. A függöny felcsapott egy kicsit , hogy lássam az ablak teljesen csukva.

-Mi történik itt?-kérdeztem magamtól halkan miközben neki dőltem a komódnak.

-Sajnáljuk Dylan ,hogy felkeltettünk.-mondta Olive aki felsegített a földről és kihúzott a folyosóra. Szememet nem vettem le a sötét szobáról.

-Semmi baj.-mosolygott a borostás fiú. Már épp csukta volna az ajtót mikor felsikítottam.

-Az ajtó! - visszarántottam a barátnőmet ,hogy bebizonyítsam tényleg megtörtént az egész. A név ahol le volt kaparva...most Dylan nevével ékeskedett.

-Valami van az ajtón?-érdeklődött a fiú és jobban kitárta azt ,hogy ő is rápillantson a fa ajtóra. Az ajkaim elváltak. Kiguvadt szemekkel bámultam a szépírással felfirkantott nevet.

-Gyere!-rántott meg a karomnál fogva Olive.-Jó éjszakát Dylan!-mosolygott hátra a fiúra aki még nézett egy ideig engem .

     Barátnőm végig húzott a folyosón. Az összes ajtón ott voltak a lakók nevei. Nem hiszem ,hogy a fáradtság tette. Annyira valós volt. Féloldalas mosolya. Ahogy zöld szemeivel rám pillantott. Egyenes tartása . Laza mégis elegáns stílusa.

-Ő volt az.-suttogtam alig hallhatóan miközben még erősebben szorítottam meg Olive kezét. Hirtelen megálltunk. A mellettünk lévő ajtóra pislogtam. A Bianca név igencsak megnyugvást jelentett ám eszembe jutotta mikor a nevemen szólított.

-Ide figyelj. Ezt reggel megbeszéljük. Nem tudom mi történt veled,de már annyiszor elmondtam ,hogy nem megyünk be mások szobájába.

-De te ezt nem érted.-emelem fel a hangomat.- Ott volt bent. -suttogom a mondat másik felét.

-Nem tudom kiről beszélsz. Dylanen kívül nem volt más a szobában.-magyarázza miközben sötét barna szemeit rám emeli. Pár kósza tincset kisöpör az arcomból majd erősen megszorítja a kezem. Lesütöm a szemem. Tudom mit láttam. Ujjainkat összekulcsolja.-Reggel megbeszéljük.Most pihend ki magad.-ad két puszit az arcomra majd kinyitja nekem az ajtómat. A szoba felé fordulok. Nem merek bemenni. Mi van ha itt is megjelenik?

    Pár lépést teszek meg befelé mikor az ajtó becsukódik mögöttem. Hallom barátnőm lépteit ahogy visszasétál a saját szobájába és "egyedül " maradok.

-Itt vagy?-suttogok. Remegve nézek körbe a szobámban ami igazán pedáns rendben van. Illetve nincs sok mindennek rendbe lennie. Az a pár ruhám az öreg barna szekrényben van. Két pár cipőm az ágyam végében felsorakoztatva és kivételes módon az ágyam sincs bevetve a gyors "kiruccanásom" miatt. Az ujjaimat tördelem hátha ez valami bátorságot ad ahhoz ,hogy elinduljak. Két lépést teszek mikor az ágyhoz érek. Az éjjeli szekrényem felső fiókjába nyúlok az egyetlen értékem után. Lassan húzom ki onnan az álomcsapdát amit még iszonyatosan rég kaptam anyámtól. Aznap mikor beugrottam a cuccaimért apához akkor találtam meg. Felsóhajtok. Szépen kiterítem az éjjeli szekrényemre mintha valami csodát várhatnék tőle. Összeszorítom az ajkaimat és bedőlök az ágyamba. Halkan magamra húzom a takarót. Próbálok neszelni. A takaró susogása egyáltalán nem nyugtatja meg az idegeimet. Fél szememet az ajtón tartom és próbálok aludni bár ezt a bennem lévő adrenalin löket nem igen engedi. Remegve összehúzom magam és reménykedek benne ,hogy csak a fáradtság miatt történt mindez.

      Megtörlöm az arcomat és kilépek a folyosóra. A szobám ajtaját erősen rázárom és a kulcsot a zsebembe teszem. Sosem szerettem ha a szobámban van valaki. Haah. Hajnalban én is hülyeséget csináltam. Nem kellett volna berontanom Dylan szobájába. Ma bocsánatot fogok kérni tőle. Lassú léptekkel támolygok végig a folyosón. Alig bírtam visszaaludni hajnalban. Ez azon is látszik ,hogy csak két pici órácskát aludtam. Lekocogok a lépcsőn és körülnézek a nappaliban. Jake és Olive már ott ülnek.

-Jó reggelt.-biccentek egyet feléjük bár nem látják.

-Neked is.-válaszol Jake . Olive egy hirtelen mozdulattal felkel a helyéről anélkül ,hogy mondana valamit és megindul felém. Szemei a kíváncsiságtól ragyognak annyira. Elkapja a karom és a konyha felé húz. Anélkül ,hogy bármit is szólna leültet az egyik öreg székre majd leül velem szembe. Bátorítóan mosolyog egyet én pedig félénken szólásra nyitom a számat.

       Ledöbbenve pislog rám a lány. Hirtelen én sem tudok már mit szólni ,pedig eddig be nem állt a szám.

-Ez nagyon durva.-fogja meg az asztalon pihenő kezem. Lesütöm a szemeimet és próbálok valami épeszű magyarázatot adni az egésznek ,de nem megy. Harry megjelenése nagyon felzaklatott.

-És nem tudom miért...-hajtom le a fejem.

-Nem gondolod ,hogy annyira sok időt töltöttetek távol ...hogy....

-Ez egyértelmű.-mondom szinte már felháborodva. Nem hagytam ,hogy végig mondja a mondatát ,de később rájöttem ,hogy megbántam.

-Jó reggelt.-köszön Margaret aki kócos göndör hajába túr mielőtt a hűtőhöz sétálna. Mind a ketten viszont köszönünk . Olive próbálja a barna hajú lányt nézni,hogy rám ne kelljen egy pillantást sem vetnie. Mintha valami olyat akart volna mondani amit nem gondolt komolyan.

-Nem fejezted be a mondatot.-próbálom kicsikarni belőle ,de ő csak mosolyog és megrázza a fejét. Felkel a székből és ott hagyva engem beszélgetni kezd Margarettel. Ez mi volt? Egyértelmű ,hogy mondott volna még valamit ,de én közbe vágtam. Kíváncsisággal fordultam hátra a széken és a vörös hajú lányra pislogtam. Valamit nem akar elmondani.

         Lehuppanok Jake mellé aki kívánatos szemekkel bámul rám. Próbálok nem tudomást venni illetlen viselkedéséről ,de ezt nem mutatom ki.

-Szép vagy ma.

-Nagyon.-válaszolok könyörtelenül és elveszem tőle a távirányítót .

-De morci most valaki.-nevet . Nyelek egyet. Próbálom visszafogni az érzéseimet, a dühömet.

-Ne szólj hozzám!-parancsolom meg neki és csak kapcsolgatom a régimódi Tv-t . Már eléggé hangyás a képe ,de legalább ez az egy szórakozás van a házban. Oldalra pillantok a kis dohányzó asztalra. Az idő még nagyon korán jár,de legalább az tartja bennem a lelket ,hogy máma láthatom a kis húgomat.