II. 11. Rész - Lehetetlen

Sziasztok!
Mint már ismertek nem szokásom megjegyzéseket írni egyes részekhez ám most kivételt teszek . Szeretném megköszönni azt az 5000 oldal megtekintést(!!!) . Tényleg nagyon köszönöm . Enélkül nem lenne értelme írnom . :) remélem az elkövetkezendő részekben is ugyanígy olvasni fogjátok a blogot . Még egyszer köszönöm
Jó olvasást!
Puszi : Taylor<3

      -Ez egyszerűen hihetetlen! - szinte már ordítok . A párnámat a szoba másik felébe dobom és sikongatva kezdek toporogni az ágyam mellett . A könnyek elfognak és halványan gördülnek végig az arcomon . A térdemre ereszkedek . Megint csak mélypontra kerültem . A földre borulok és sírva fetrengek a földön . Ez már nem az első mostanság ,hogy csak úgy rám támad a sírhanték . Esetleg egy emlék amit nem tudok kiverni a fejemből vagy most talán épp az amit Gemma mondott. Mért kellett reményt adnia ,hogy aztán újra elveszve süllyedjek a Világ méllyére .

       Az ajtón kopogtatnak ,de persze mint mindig bezártam ,hogy ne jussak ki és más se jusson be hozzám . Ez olyan nekem mint valami önsanyargató rituálé . Igazából nem tudom ,hogy alakult ki és mért csinálom ,de valamiért bezárom magam és sírva borulok mindig az ágyamba ,hogy egész éjjel/nappal zokogva aludjak el.

-Bianca . Nem nyílik az ajtód . - Jake hangja nem rémiszt meg hisz egyértelmű volt ,hogy a Williams testvérek közül valaki meg akar látogatni . Elnevetem magam kínomba ,hogy mégis ,hogy lehet valaki ennyire hülye . Megemberelem magam és egy kicsit visszafojtom a zokogásom ,hogy válaszolni bírjak .

-Nem véletlen . - Odakúszok az ágyamhoz ,hogy neki dőlve pont rálássak az ajtóra . A kilincs ugyan mozog ,de az ajtó nem bír nyílni . A kulcsom még mindig benne van a zárban és ha rajtam múlik nem fog kinyílni az az ajtó . Lassan feltornázom magam az ágyra és kicsit elszomorodok  hisz nem csordulnak ki újabb könnyek a szememből . Igazából a sírás eléggé felszabadító érzés és most olyan mintha a gondok nagy része még bennem maradt volna . A párnát magam hoz húzom és törökülésben próbálok életet lehelni magamba hamár a sírás sem megy . Igyekszem nem magam előtt tartani a vágyaimat . Jobban mondva legszivesebben kiűzném magamból a legfőbb vágyamat ami ... illetve aki javarészt a gondjaimat okozza azzal ,hogy nincs itt. Szeretném azt mondani ,hogy ez a másfél év elég volt ahhoz ,hogy ne érdekeljen de sajnos nem tudom.

      Sóhajtok egyet majd az ajtóhoz sétálok . Nem tudom mit mért csinálok de jelen esetben kizárom az ajtót így megnyitva Jake előtt a kaput ,hogy beléphessen . Hátat fordítok neki és elindulok az ablak felé ,hogy kinézhessek rajta és addig se kelljen látnia már kisírt szemeimet. Megtörlöm a pulcsim végével az arcom majd az ablak "tükréből" figyelem ,hogy hogy néz rajtam végig .

-Mit történt ? - teszi fel a kérdést és reménykedem ,hogy nem képzeli azt ,hogy tényleg komolyan megmondom a választ .

-Bele rúgtam az ágy lábába . - nevetek túl hangosan és jókedvűen . Nem tetsszenek ezek a hangulat ingadozásaim . Jake meglepődve húzza fel a szemöldökét majd odasétál hozzám ,hogy maga felé fordítson .

-Az emberek nem szoktak sírni azért mert belerúgnak az ágy lábába . - mondja majd egy kósza könnycseppet letöröl az arcomra . Újra elkomolyodok és oldalra fordítom a fejem .

-Én szoktam .

-Nem az van ,hogy hiányzik az ágy lába és szeretnél bele rúgni? - habár eléggé fura "nyelven" beszél minden egyes szavát megértem .

-De.... nagyon hiányzik és bele szeretnék rúgni többször is . Szenvedélyesen . - arcomon újra legördül egy könnycsepp mire Jake elmosolyodik .

-Sajnálom . - először hallom őt Harryről így "beszélni" . Régen sem voltak jóban ,de nem hittem volna ,hogy egyszer odaáig elmegy ,hogy megvígasztaljon miatta . Hirtelen újra sírni kezdek és lehajtom a fejem . -Jaaj Bianca. Ő már nem jön vissza . - habár ez az igazság nagyon fájnak ezek a szavak . A mellkasához húz és szorosan ölel át . Nem tudok mit csinálni . Egyszerűen hiányzik .

       Lehuppanok a barátnőm mellé akit egyáltalán nem zavar a jelenlétem ugyanúgy folytatja tovább az újságolvasást. Párat pislogok felé de én sem akarok nagyon kíváncsiskodni ,hogy mégis milyen érdekfeszítő téma az ami ennyire izgatja hiszen szinte már majdnem az újságba olvadva olvas. Megköszörülöm a torkomat és számára akkor esik le ,hogy ide ültem mellé . Ijedten fordul felém , mintha pont tőlem tartana legjobban jelenleg .

-Hello . - köszönök közömbösen ,hogy ne is legyek bunkó még se a azt vegye le rólam ,hogy sugárzok az örömtő mert valljuk be , egyáltalán nem így van . Bicent egyet ,de egyáltalán nem érzi biztosnak a tetteit . A kezében tartott újságra pillantok . Elfintorodok a sok hülye téma láttán amit az első lapon bemutatnak . Tele van az egész pletykákkal , ezért nem csoda ha azt mondom ;soha nem szerettem újságot olvasni . Megtörlöm az arcom , hisz érzem ,hogy a könnyeim az arcomra száradtak . Jake remélem nem haragudott meg amiért ott hagytam egyedül a szobában ,de úgy éreztem ,hogy megfojt és muszáj tennem ellene valamit . A lábamat magam alá húzom . A kényelmes ülőgarnitúra - illetve amit eddig annak gondoltam - most konkrétan kényelmetlen és úgy érzem semmilyen pózban nem tudnék itt ülni . Hunyorítva az  ablakra bámulok . A hideggel ellentétben a nap már épp lemenőben van így csak még jobban bevakít az ablakon. Némiképp örülök neki ,hogy nincs teljes sötétség odakint az előző napokra visszatekintve . Fejemet a testemmel párhuzamosan előre fordítom . Szembe találom magam a Tv-vel . Egy igazi szappanopera megy ahol kivételesen nem történik semmi . Csak ülnek a kanapén . A barna hajú lány csak mered maga elé és gondolkozik . A vörös hajú lány ügyet sem vetve a másikra ,csak olvassa az újságját és elméllyed a napi hírekben amiknek persze a fele hazugság . A barna hajú lány elveszik a szoba Tv-jének nézegetésében és azon gondolkozik ,hogy mit tegyen .

       Elmosolyodok . Elgondolkozok és úgy találom ,hogy az általáan kitalált szappanoperának remek cím lenne a Szerencsétlenek! egy jó pár felkiáltó jellel a végén . Igazán ránk illene . Felsóhajtok . Komolyan az a legjobb szórakozásom ,hogy a fekete Tv-be beleképzelem magunkat ? Mindennek a legalja...

        -Mennyi hazugságot kitalálnak manapság . - sóhajt egyet Olive majd lapoz egyet az újságjában . Nem nézek felé csak hajamba túrok . Szememet lesütöm így az előttünk elterülő szőnyeg kerül előtérbe . Hasonló az életünk . Mindenki áttapos rajtunk és nem tehetünk ellene semmit . Nincs senkink és valószínűleg koszosan , kihasználtan és elhagyatottan halunk meg . Gondolatmenetemből Lucy zökkent ki mikor a vállamhoz  ér és érdeklődve fölém hajol .

-Minden oké ?

-Ahhan. - rendezem  le ennyivel . Nem sok kedvem van beszélni . Most inkább csak ülnék egyedül . A karjaiba feküdve és csókolózva , miközben ő azt suttogja "Szeretlek!" de ez persze lehetetlen . Egy laza mozdulattal átugrik a fotel hátulján keresztül egészen mellém.

-Tudod milyen nap van ma ? - kérdezi érdeklődve egy ravasz vigyorral az arcán . Elgondolkozok ,de a napok annyira összefolynak előttem ,hogy szinte lehetetlen ,hogy rájöjjek;milyen nap van ma?!

-Péntek . - válaszol helyettem a vöröske . Lucy gúnyosan elnéz a vállam felett ,hogy végig mérje a lányt  , majd figyelembe nem véve visszafordul hozzám . Ujjai közé veszi egy hajtincsemet és csavargatni kezdi . Közben bájosan mosolyog . Valamit elfelejtettem volna?

-Készülj Lerman .  Ma este bulizunk . - egyszer csak felkel mellőlem és nagy erővel megindul . Haja meglobban és olyan gyönyörűnek látszik ma . Talán csak a blodogság teszi . Olive is nézi a lányt majd összecsavarja a félig kiolvasott újságot és megüti vele . -Te is Olive . Ma jó éjszakánk lesz  . - mosolyog zsiványul .